Itt valami nagy baj van a fejekben
Amióta hivatásom gyakorlom, amióta orvos vagyok, szinte a kezdetek óta találkozom olyan jelenségekkel, gyakorlattal ami meglep, megdöbbent és van úgy, hogy elkeserít. Többször fogadtam meg, ahogy múlt az idő, nem akadok meg mindenen és nem foglalkozom olyan dolgokkal, ami az amúgy sem könnyű orvosi életem megnehezíti, megrontja. Sajnos ezek a fogadkozások olyanok, mint az erős dohányosnak a cigarettáról, az italozó embereknek az italról történő leszokásának fogadkozásai. A különbség a hasonlat között csak annyi, hogy egyik esetben én veszem meg végül a cigarettát, vagy az innivalót, míg az én esetemben, az ok az orvosi etika zéró gyakorlata, a kollegialitás teljes hiánya, a moral insaniti orvosi diplomával rendelkezőktől, ha akarom ha nem, bejön a rendelőmbe, a minden napi életembe. És gondolom mások életébe is. Szívesen venném ha ezek a bizonyára nem mindig perfekt tudásom hiátusainak fehér foltjait ritkítanák, és ha a beismerés büszkeséggel nem is tölt el emiatt, de nem. A túlterhelt kolléga, bocsánat a kolléga szóért, szóval a túlterhelt orvosi végzettségű egyén, aki lehet, hogy még a gyakorló, évei elején jár, még az is lehet, hogy nagyon is a kezdeteknél, drága tanuló idejének terhére telefont ragad és nem tudás-hiátust tölt ki, hanem oktat. Van úgy is, hogy a tudásvágy, a gyakorlati tapasztalatára szentelhető idő maximális kihasználása érdekében nem fárad telefonálással, válaszadással, leletírással, szakmai vélemény megformálásával, hanem egyszerű módon üzen a beteggel.